Ifjú titánként, a kilencvenes évek elején hallottam először azt a rövidítést, MLM. Megtetszett. Azt láttam, hogy ezen üzleti modell segítségével bárki megvalósíthatja céljait és minőségi termékeket, szolgáltatások juthatnak el mindenki otthonában.

Az első próbálkozás nem sikerült, de azt megtanultam, hogy milyen lehetőségek vannak az értékesítésben, hogy ez az a terület, amivel el tudom érni céljaimat miközben embereknek segítek szintén elérni céljaikat.

Az élet ezután ismét egy érdekes területre vitt. Az új értékesítési feladat mobil telefonok és előfizetések értékesítése volt. Ma azt mondhatnánk ennél egyszerűbb munka nincs, de én a kezdeteknél voltam jelen. A Pannon GSM első vidéki, kecskeméti viszonteladó partnerénél értékesítési vezetőként. Akkor még senki nem hitte, hogy ilyen siker történet elején vagyunk. Drágák voltak a perc díjak, több havi fizetésbe kerültek a legegyszerűbb telefonok is, de megoldottuk, így részese voltam a GSM technológia sikerének.

A mobil piac után egy újabb érdekes kereskedelmi terület. Területi képviselő lettem a Procter & Gamble-nél. Kis boltokat jártam nagy autóval és jutattam el az Ariel és Tix mosóport, a Head & Shoulders sampont és az Old Spice termékeket.

A területi értékesítés után egy új területre kerültem. Internetes tartalmi szerkesztő lettem. Azonnal beleszerettem ebbe a világba. 2001-ben még erőteljesen a nyomtatott sajtóból értesültek az emberek hírekről és információkról. A www.jetfly.hu oldalon jelentek meg cikkeim fotóim. Népszerűségünk folyamatosan emelkedett. Nőtt cikkeim olvasottsága és online szakértője lettem a katonai repülésnek. Több száz cikk és fotó eredménye a közel tíz éves munkámnak nemcsak hazai, hanem nemzetközi szakmai újságokban megjelent fotók és cikkek emelik elismertségemet.
A munkám egyik legnagyszerűbb elismerése, amikor 2004. március 11-én a Honvédelmi Minisztérium “Honvédelemért” kitüntetését vehettem át.

Internet után irány az ingatlan szakma. 2008-ban csatlakoztam hazánk egyik legeredményesebb ingatlan értékesítő franchise hálózatához az Otthon Centrumhoz. A dátumból kiderül, hogy akkor kezdtem el pályafutásomat az ingatlan szakmában, amikor az válságban volt. Pont ezzel nem törődtem, így hamarosan sikereket értem el. Pár hónapon belül az egyik legeredményesebb ingatlan tanácsadó lettem a kecskeméti irodában és én adtam el a legnagyobb értékű ingatlant is. Eredményes munkám jutalmául értékesítő vezető lettem.

Teltek múltak az évek és pár éve újra kopogtatott az ablakon, az MLM.

Most még szimpatikusabb volt. Láttam és látom, hogy ma már nagyon sok embernek, főként kis hazánkban ez az egyetlen megoldás élete jobbítására.

Az üzleti megoldás nagyon jó. Online tapasztalatomat is tudom használni az üzlet építésnél, de mindig meg kell találni, azt a terméket (szolgáltatások világa engem nem győzött meg) és céget, amivel el tudom érni céljaimat.

Megtaláltam és ez a ganodermás kávé és a DXN.